Sikertörténet
a közmunka Tépén
Az 1100 fős bihari településen 5,6 százalékos a
munkanélküliség, ami 62 főt érint, ám 90 százalékuk a közmunkaprogramban vesz
részt – tájékoztatta a NAKLapot Balogh András polgármester,
akit azért
kerestünk fel, hogy a sikeres közmunkaprogram újabb állomásáról, a vágópont
nemrégen történt megnyitásáról kérdezzük.
Az induláshoz vissza kellett térni a 2011-es évhez, ugyanis
akkor fordulat következett be a kormány részéről a közmunkaprogram átalakítását
illetően – kezdi visszaemlékezését a polgármester,
aki rögtön „ráharapott” a
témára, s a következő év tavaszán 18 fővel beindították a Mezőgazdasági Start
Közmunkaprogramot az önkormányzat területén. Fóliasátras növénytermesztésbe
fogtak, de felépítettek egy 100 férőhelyes sertéshizlaldát is.
Az első év
tapasztalatai kedvezőek voltak: öt kocával indultak,
s azok szaporulatával
érték el a mostani 100 fölötti sertésszámot.
A tavalyi évben pedig úgy
döntöttek, hogy a vágásérett sertéseket saját vágóhídon fogják levágni. A
megvalósítás érdekében a 2013-as év Start Közmunkaprogramjának keretében
vágóhíd építésére pályáztak – sikerrel. Szintén önkormányzati területen, múlt
év márciusában hozzáfogtak az építkezéshez.
Egy 160 négyzetméter hasznos
alapterületű, európai uniós követelményeknek megfelelő vágóhidat sikerült
megépíteni, melyet idén március 27-én avattak.
Az üzem beindult, elsősorban az önkormányzat saját konyhájára kerül a
vágóállatok húsa, ugyanakkor célul tűzték ki a bérvágást, nemcsak helyből,
hanem a környékbeli településekről is. (Ottjártunkkor éppen a szomszédos
Derecske egyik lakosa rendelt meg bérvágást.) A beruházás összköltsége, mely
magában foglalt egy hűtős hússzállító kisteherautót is,
48 millió 340 ezer
forint volt, mely összeget a Belügyminisztériumtól kapták. Ahogy azonban
mondani szokták, evés közben jön meg az étvágy, s a tépeiek ezen a ponton nem
állnak meg – jegyzi meg mosolyogva Balogh András, s már vázolja is
elképzeléseit. Rövidtávú terveik közt szerepel egy húsfeldolgozó kisüzem
megépítése, szintén önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon. Ennek
megvalósítását szövetkezeti formában képzelték el, éppen ezért tavaly ősszel
megalakították a Tépei Termelő és Értékesítő Szociális Szövetkezetet, melynek
egyik alapító tagja az önkormányzat.
A kérdésre, milyen támogatókra talált a
faluban, azt felelte:
a képviselő testület minden tagja egy emberként állt a
tervek, elképzelések mögé.

A szociális szövetkezet pályázatot nyújtott be 50 millió forint összegű
támogatás megszerzésére, amit meg is nyertek,
s ebből az összegből valósul meg
a húsfeldolgozó kisüzem.
Az idén márciusban indult közmunkaprogram keretében
mezőgazdasági termékek termelését folytatják,
újabb fóliasátor felhúzásával,
illetve szabadföldön.
Előbbiben paradicsom, paprika, uborka, utóbbin krumpli,
káposzta, sárgarépa, petrezselyem terem majd.