Tépe község honlapja
   Főoldal      Kulturális élet      Tépe története
 
 
 
 
 
Tépe története
 
            Tépe a régi Bihar és Szabolcs vármegyék közelében, a mai Hajdú-Bihar megye területén, a 47-es főút, valamint a Kálló vize mellett, Debrecentől délre, a hajdani Sárrét mocsarainak szélén fekszik. A község Derecske tőszomszédságában, Konyár, Gáborján, Szentpéterszeg, és Berettyóújfalu között terül el.
 
            Tépe déli határát hajdan erek tömkelege szelte - szántotta át meg át, s valamennyi a Derecske alatt csörgedező Kálló érbe hordta a vizét. Az árvízveszély szinte mindig fennállt, mivel a Berettyó nemcsak az óriás sárréti mocsárrengeteget éltette, de fenntartotta az áradmányos, lápos, mocsaras területeket is. A Kálló vize bár gyakran változtatta medrét, ma is régóta ismert helyén csordogál, de a szárazabb évszakokban vagy aszály idején ki is szárad. A Kálló ma már nem árvízmeder többé. Az erek és a lápvilág nagy bőséggel adott halat és vizimadarat a szegény népnek, sőt a történelem zivataros évszázadaiban üldözötteknek nyújtott menedéket.
 
            Községünk története igen régi időkre vezethető vissza. Neve először Thépa, majd később Thépe lett. A név Ázsiából hozott ősszemélynévre enged következtetni. Valószínűnek tűnik, hogy a mai Bécstől a Donig terjedő Avar Birodalomnak Koltava mellett Thépa volt az egyik központja. A régészek az avar uralkodónak a főkagánnak sírját tárták fel itt, amelyhez a rangnak megfelelően aranykupa, aranyivókürt, aranytegez, kard, és számos más tárgyi bizonyíték tartozott.
 
            A források szerint már a honfoglalás előtt megült hely volt. Erről tanuskodik a Váradi regestrum adata, miszerint 1214-35 között Váradon a tüzes vaspróbával ítélő törvényszék előtt thépei ember is állt. Továbbá a falu régiségét bizonyítja a pápai tizedlajstrom is, mely annyit tesz, hogy a 14. század elején Tépe Péter nevű papjának 8 garast kellett fizetnie a pápa részére.
 
            A 13. század végén Tépét – királyi birtok lévén – Derecskével együtt IV. Kun László adományozta hívének, Debrecen egyik birtokosának, Rafayn (Rafael) bánnak. Majd 1311-ben I. Károly alatt Rafayn bán több vidéki helységgel együtt Tépét unokaöccsére, Dósa mesterre bízta. Voltaképpen ez a vagyon lett hamarosan az igen hatalmas debreceni uradalom magva, melyet Dósa nádor épített ki, élvezvén Károly Róbert király kegyeit. Dósa mester e kegy révén is válhatott a terület leghatalmasabb birtokosává, s az ország első zászlós urává. Halála után 1322 körül a debreceni urodalomhoz számos környékünkön található község tartozott természetesen beleértve Tépét is.
 
            A 14. század közepéig a debreceni uradalom a Dósa család tulajdona. A Dósa família fiú ágának 1404-ben történt kihalásával a debreceni birtok Zsigmond királyra szállt.
 
            A megye 1552. évi összeírásában az akkor kb. 46 portájú Thépa, mint a Váradi Nagyprépost tulajdonosa szerepel. A káptalan eltörlése után 1552-66 táján Tépe ismét világi birtokosok kezébe került. Új tulajdonosa Szemere Sebestyén, aki az 1583. május 28-i okmánytár szavai szerint fiára hagyta. „Hagyom az én fiamnak, Zsigmondnak Thépét és Szoboszlóbeli részemet – az kit lengyel király őfelsége énnékem jámbor szolgálataimért adott.” Szemere Zsigmond 1595-ben örökségét (Tépét) elcserélte a Ravaszdiak által birtokolt Acsa és Köpics falvakkal és ettől fogva Ravaszdi György, majd ennek fiai, János, András, és István lettek tulajdonosai a községnek 18 évig. 1613-ban Ravaszdi András és István 800 forintért eladták Tépét hajdú vitézeknek: Bissal Dániel, Szentandrási György, Szökőcs Péter, Kovács Ambrus, Fehér János, Tőcs Gáspár, akik Kovács Péter kapitánysága alá tartoztak. A birtokot a hajdúk 1617-ben vették át. A tépei hajdúk birtokba iktatását 1617. május 20-án Bethlen Gábor rendelte el, s azt a váradi káptalan kötelességévé tette. A tépei hajdúk éppúgy mint a többi hajdútelepülés, használtak címert. Eszerint a címerpajzson, annak jobb oldalán kivont, egyenes kardra tűzött török fejet tartó páncélos jobb kar látható. Bal oldalon pedig egy befelé néző fecskefarkas hadilobogó. A zászló motívuma több hajdúváros címerében felbukkan, így például Szoboszlóéban vagy Dorogéban. A pajzs felett a sisak díszhelyén ötágú korona látható.
 
 
 
 
 
 
 
            1621-ben Bethlen Gábor fejedelem a tépei Kardos Istvánnak feleségének, Dombi Helénának, és fiának harci vitézségéért nemesi rangot adományozott és ők kapták meg a települést birtokul. 1647-ben pedig Rákóczi fejedelem Kis Mártonnak adományozta a Kovács Péter kúriáját a török elleni dicsőséges vitézségéért.
 
            Tépe hajdú joga gyakorlatilag Várad török kézre kerülte után (1660) megszűnt, a felszabadító háborúk után pedig a császári udvar korábbi jogait nem volt hajlandó elismerni. Így ismét a korábbi földesúr, a váradi nagyprépost földesúri birtoka lett. A jobbággyá lett lakosság azonban korábbi jogait számon tartotta, hiszen változatlanul a hajdúk kiváltságait kifejező pecsétnyomót.
 
            A Ravaszdi családtól való vásárlás a Kovács Péter kúriájának eladományozása bizonyítja a nemesi birtok létezését. A Bocskai szabadalom levelet egy 1829-i hivatalos jelentés szerint Apafi Mihály 1661-ben erősítette meg és ez a kiváltsága 1702-ig megvolt. Mindaddig míg a nagyváradi káptalan végérvényesen el nem foglalta.
 
            Tépe zavaros történetében meg kell emlékeznünk Kovács Péterről, aki Bethlen Gábor alatt kapitány, a szőnyi béke előtt másfélezer gyalogossal s Nagy Lukáccsal Szolnokra támadt, s több hadjáratban vett még részt. 1630-ban pedig Bethelen özvegye ellen pártot ütött. Majd a Szilágyságban a székelyek vereséget mértek rá. 1659-ben Szejdi basa dúló hadai elől a tépei hajdúk Debrecenbe vonultak. 1670-ben Apafi Mihály a következő oltalom levelet adta a tépeiek részére:
 
            „Bihar megyei tépei szegény ember találván meg bennünket, jelenték azon panaszukat, hogy jóllehet az ő atyjaik nemesi szabadsággal élő s hazájukat fegyverrel szolgáló emberek voltak, Thépét Kovács Péter kapitányukkal a Ravaszdi familiától örökös jussal megvették 800 forinton, mindazonáltal az utóbbi 12 esztendő alatt Kocsonyás Boldizsár kezdte volna őket háborgatni, adózásra kényszeríteni. Annak okáért minden jóakaróikat nevezett Kállay uramékat szomszédságos jóakarattal regmiráljuk, hogy tépei szegénységnek igazságukat így értvén Kocsonyás Boldizsártól háborgattatni ne szenvedjék. Somjai Feő és Vice tisztjeinek pedig igen Serio megparancsoljuk, hogy amennyire e helynek távolléte megengedi a megírt Tépeiekről illő gondviseléssel lenni el ne mulasszák. Dátum in Castró rostró Radnóth 1679 Apafi M. p. r.”
 
            1703-ban II. Rákóczi Ferenc adott oltalom levelet a tépeieknek, melyben mind lovas, mind gyalogos tisztjeinek megparancsolja, hogy a tépeieket semminemű jószágokban károsítani ne merészeljék, különben életük is elvész. Kelt ez az okmány a böszörményi mezőben volt táborból július 30-án. 1708-ban a derecskeiek elrekesztették a Kállót, az kiöntve sok kárt okozott a lakosságnak. 1720-28-ig folyik a per Páter Farkas és a Szökőcs család között az uradalomért s e perben a káptalan nyert. 1796-ban a megyei hajdúvárosok 300 lovaskatonát lovastól, 2000 köböl búzát, 500 köböl zabot ajánlottak fel, amiből Tépe 11 lovast adott. Közülük Bertalan András elesett, Éles Mihály, Csontos János, Börcsök Mihály eltűntek, a többiek hazajöttek. Az a tény, hogy 1606-ban már Bocskai fejedelem által hajdúvárosokká emelt községek között ott van Tépe is, azt bizonyítja, hogy már a község egy része a jobbágyisága alól felszabadult.
 
 
            A község 1659 és 1700 táján elpusztult. Sokat szenvedett a török időkben, a kuruc-labanc világban, ennek ellenére Tépe nemzetőrei a 48-49-es szabadságharcban is hősiesen megállták a helyüket.  Tépén 226 családot érintett az 1848-49-es szabadságharc. A tépei Nemzetőrök a következő feltétellel kötelezték el magukat: „vagy a háború végéig vagy legalább négy évig fognak szolgálni” A nemzetőrök többsége csupán néhány hetes, legfeljebb hónapos szolgálatot vállalt. A tépeieket a 123. Honvéd Zászlóalj kötelékébe szervezték. A szabadságharcban az adatok szerint összesen 40-42 katona halt hősi halált, nagy részük Abrudbányán.
 
 
 
A történelmi beszámolót és a kutatómunkát dr. Pápai-Tarr Ágnes végezte.